Ha te is az Y generációba tartozó átlagos férfi vagy, akkor az apád vélhetően erősebb nálad. Valójában lehet, hogy még egy Y generációs nőnél sem vagy erősebb. Pontosan olyan ember vagy, akinek a korábbi generációk esetében minden nap elvették a zsebpénzét, és belenyomták a fejét a vécécsészébe. A fizikai munkának még a gondolata is teljesen idegen számodra, és még ha meg is kérnek, hogy segíts mondjuk egy tornác megépítésében, a feladat olyan szinten kimerít, hogy teljesen használhatatlan leszel. Köszöntelek az új, a férfiasság elmúlását követő valóságban.
Ma reggel a Washington Post-ban szerepelt egy tanulmány, mely arra világított rá, hogy a tanulmány során tesztelt egyetemista férfiak fogásereje jelentősen lecsökkent 1985-ről 2016-ra. Valójában a tesztelt egyetemista férfiak fogásereje olyan mértékben csökkent – 53 kg-ról 44 kg-ra –, hogy az Y generációs idősebb nők szintjére esett vissza. Másképp fogalmazva az átlagos egyetemista férfi keze nem erősebb, mint egy 30 éves anyukáé.
Igen, tudom, ez csak egyetlen tanulmány. És azzal is tisztában vagyok, hogy a fogáserő csupán egy az általános fizikális erő mérési módszerei közül. De – ahogy azt a Post is megjegyezte – ezek az eredmények egybevágnak más tanulmányokkal, melyek szintén azt mutatták, hogy napjainkban gyengébbek a gyerekek. (Például 90 másodperccel tovább tart a gyerekeknek lefutni 1 mérföldet (1,6 km-t), mint 30 évvel ezelőtt.) Egyszerűen fogalmazva puhányak lettünk – és semmilyen csoport nem puhult el olyan gyorsan, mint az egyetemista férfiak.
Visszatekintve a saját gyerekkoromra, 1985-ben 16 éhes voltam, és egy igazi kocka. Kockás papírral és egy 20 oldalú dobókockával jártam iskolába, hogy Dungeons & Dragons-t játsszunk ebédszünetben. (Szeretném azt hinni, hogy én voltam a legjobb dungeon master, akit Scott County, Ky. valaha látott.) Amikor nem a D&D-vel játszottam, a Gyűrűk Urát olvastam, vagy Terry Brooks-tól a Shannara-könyveket, esetleg Anne McCaffrey-től a Parn sárkánylovasait. Persze, sportoltam is, de fogalmazzunk úgy, hogy a teniszben az egyetemen elért hőstetteim nem dobogtatták meg egyetlen pompomlány szívét sem.
Azonban a kockaságom sem akadályozott meg annak a felelősségnek az elsajátításában, hogy miként legyek férfi – védelmező, építő és szerelő egy személyben. Ez azt jelentette, hogy szombatonként olajat és olajszűrőket cseréltem a kocsiinkban. Azt is jelentette, hogy segítettem a papámnak tornácot építeni, és megbirkóztam a hatalmas halom tűzifával is. (Fával fűtöttünk otthon.) Úgy tettem szert egy kis extra zsebpénzre, hogy segítettem a szomszédos házaknál. A férfilét fizikai munkát jelentett. Úgy nőttél fel, hogy ez része volt a folyamatnak – szociális helyzettől függetlenül.
Az azonnali olajcsere (elvégre miért is bíznád a 16 éves fiadra az autód egészségét), a mindenhol elérhető kertész szolgáltatás, valamint a bérelhető ezermesterek korában a gazdagabb srácoknak egyszerűen nem állnak rendelkezésére azok a természetes módon előforduló lehetőségek, melyek során a saját kezükkel dolgozhatnak, és növelhetik a fizikai erejüket. A zéró toleranciájú iskolai házirendek korában – ahol minden fizikai konfrontációt úgy kezelnek, mintha emberi jogok elleni bűntettről lenne szó – kevesebb rá a lehetőségük, hogy kifejlesszék a szükséges keménységet. Napjaink fiatal férfijai esetében nincsenek meg azok az univerzális sarokkövek, ami a férfivá érést jelzik.
Ez nem azt jelenti, hogy nincs meg a saját elkülönülő, férfias terük – elvégre a fiúk és a lányok eltérőek. De tölts el manapság egy kis időt fiatal srácokkal, és rá fogsz döbbenni, hogy a közös tapasztalataik inkább állnak a Call of Duty-val kapcsolatos élményekből, mint munkából vagy akár sportból. Ráadásul ahogy a srácok egyre idősebbek lesznek (és már tizenéves korukban is) a játékokat kiegészíti elképesztő mennyiségű pornó is.
Korábban természetes módon történt a fiú fiatal férfivá nevelése. A közös tapasztalatok és a beavatási szertartások azt eredményezték, hogy a D&D-s barátaim is fel tudták nyitni a kocsi motorháztetőjét, és képesek voltak együtt dolgozni az osztályban a jövő mérnökeivel. Nem voltunk olyan jók, és nem is értettünk annyira hozzá, de megoldottuk, amit kellett. És nem voltak ott ”az igazság bajnokai”, akik amiatt károgtak volna, hogy nem léteznek egyértelműen férfi feladatok.
Manapság a jómódú szülők esetében a fiú fiatal férfivá nevelése egy tervezett folyamat. El kell nyomnod azokat a hangokat, melyek azt mondják, hogy a gyermeked érdeklődési körére kell fókuszálnod – akármi is legyen az –, és arra kell treníroznod, hogy nem csupán morálisan legyen bátor, hanem a szükséges fizikai ereje is rendelkezésre álljon. Játszhat az Xbox-án vagy számítógépén (a fiam sokat henceg a Battlefield-ben elért találati arányával, és mindketten ugyanahhoz a World of Warcraft céhhez tartozunk), de az edzőterem látogatása is fontos. Nem csak azt kell megtanulniuk, hogy kell lőni, de a fegyver szét-, és összeszerelését is. Még ha gazdag vagy, akkor is megtaníthatod a gyerekedet a kemény munkára, ami képes összetartani egy háztartást.
Bár ez egyszerűen hangzik, soha ne becsüld alá a nyers fizikai erőnek egy fiatal férfi fejlődésére gyakorolt pozitív hatását. Láttam, hogy a súlyzós edzés milyen hatással volt a fiamra, és azt kívántam, hogy az ő korában bárcsak én is ilyen szorgalmas lettem volna. Megtapasztaltam – még idősebb felnőttként is – a katonai kiképzés által előidézett fizikai átalakulás hatását.
A kultúránk a fiatal férfiakat a saját megtervezett céljára akarja használni, majd csodálkozik, hogy miért küzdenek ezzel annyira. Csodálkozunk, hogy a férfiak – akik a nőktől különbözőnek teremttettek – miért érzik szörnyen magukat a modern iskolákban és munkahelyeken, amik feminin módon kerültek kialakításra. A férfiak feladata erősnek lenni. És mi mégis elnézzük nekik, és hagyjuk, hogy gyengék legyenek. Ez nem csupán egyetlen markere a kultúránk pusztulásának – de egy olyan, ami rendkívül sokat elárul rólunk. Nincs bocsánat a fizikai leépülésre.
Link: https://www.nationalreview.com/2016/08/male-physical-decline-masculinity-threatened/