Edzés
Ne lassítsd le a fejlődésed (John Spezzano, SFG Team Leader, Elite instruktor)

Jamie Crowder barátom világított rá a „dilemma” és a „probléma” közti különbségre a harcművészetek világában. A dilemma „egy olyan szituáció, melyben egy nehéz döntést kell meghozni kettő vagy több alternatíva között, melyek ugyanolyan mértékben nemkívánatosak”. 

Ez azt jelenti, hogy a „problémával” ellentétben, melynél egy vagy több egyértelmű megoldás is rendelkezésre áll, a „dilemma” esetében a rossz és a még rosszabb között kell választanod. A harcművészetek világában az az optimális, ha az ellenfelünk számára dilemmát jelentünk, nem pedig problémát. Ilyen esetben ugyanis a döntésétől függetlenül rosszul fog járni.

Az erőedzés is tele van problémákkal, melyek némelyike a technikával kapcsolatos, míg mások a programozással függnek össze. Azonban ezek könnyen kezelhető problémák: találj egy StrongFirst diplomával rendelkező edzőt, és máris megvan a válasz az összes problémádra (vagy legalábbis az erőedzéssel kapcsolatosakra). Azonban a könnyen kezelhető problémákon túlmenően az erőedzés során sokaknak meg kell küzdeniük legalább egy súlyos dilemmával is: Miként lehet szert tenni erőre, vagy hatékony technikára, és lehetőleg minél gyorsabban?

Harcművészeteket már több, mint 20 éve, kettlebell edzést pedig 10 éve oktatok, és azt tapasztaltam, hogy ez egy igencsak komoly kérdés. A tanulók tanulni akarnak. Rá vannak pörögve az edzésre. Imádnak a csoportba járni, és egyértelműen fejlődnek, azonban egyszerűen nem elég gyorsan. Vagy nem értik meg, hogy a mozgásminták elsajátítása és bevésése időbe telik, vagy egyszerűen csak úgy gondolják, hogy ez az egész túl sokáig tart.

Bár egy dilemma a természetéből adódóan nem fogja megadni a kívánt választ, attól még képes lehetsz kontrollálni az erőedzés dilemmájára adott reakciódat – ez pedig nem más kell, hogy legyen, mint a türelem. Ha tetszik az, ahogy a StrongFirst-nél a kettlebellre, olimpiai rúdra vagy saját testsúlyra tekintenek, akkor egyértelműen a célt tartod a szemed előtt, és gyorsan szeretnél fejlődni. Ez egy abszolút természetes vágy – azonban attól még teljes mértékben irreális, az erő növeléséhez ugyanis egyaránt szükség van megfelelő technikára, valamint elegendő időre a test adaptálódásához. A harcművészetekkel ellentétben – ahol elsődlegesen türelemre van szükség a mozdulatok elsajátításához – az erőedzés során türelmesnek kell lenned a mozdulatok tanulása során, VALAMINT AKKOR IS, amikor a test adaptálódik és erősebbé válik.

Steve Freides, Senior SFG anno ezt tömören így fogalmazta meg: „Az erőhöz időre van szükség”. Türelmesnek kell lennünk a mozgások tanulása, valamint a test adaptálódása során is. A harcművész tanulóim fejébe éveken keresztül sulykoltam be az alábbi kijelentést: „Felgyorsítani ugyan nem tudod a folyamatot, de egyértelműen képes lehetsz a lelassítására”. Az erőedzés dilemmájára ugyanez igaz. Ha türelmetlen vagy, meg fogod próbálni felgyorsítani a folyamatot, ennek pedig sérülés vagy frusztráció lesz az eredménye…vagy mindkettő. Légy türelmes.

Ezzel együtt a türelem nem azt jelenti, hogy semmi más dolgod sincs, mint arra várni, hogy egyszer csak megvilágosodsz. Mivel felelős vagy azért, hogy ne lassítsd le a folyamatot, ezért proaktívnak kell lenned. Eddz rendszeresen az edződdel. Készíts jegyzeteket – igen, kézzel írott jegyzetekre gondolok. Olvasd át a feljegyzéseidet, hogy észben tudd tartani azokat a részleteket, melyekről amúgy elkerülhetetlenül megfeledkeznél. Dolgozz szorgalmasan, precízen és következetesen, hogy elérhesd a célodat – de fogadd el az elért fejlődést, és ne siettesd a folyamatot.

A lényeg az, hogy hozd ki magadból a legjobbat. Se többet, se kevesebbet.

Az olyan frusztrációk, mint amilyen az erőedzés dilemmája is, jelentik az élet fekvőrendőreit. Türelmesen juss át rajtuk, és pillanatok alatt újra sima lesz az utad.

John Spezzano

A Los Angeles-ben (CA) élő John Spezzano – Team Leader, Elite instruktor – több, mint 35 éve foglalkozik harcművészetekkel, és 1995 óta 6 különféle rendszerben szerzett instruktori végzettséget: Filipino Martial Arts, Jun Fan Gung Fu / JKD Concepts és Maphilindo Silat – mindet Guro Dan Inosanto irányítása alatt, Muay Thai – Ajarn Chai Sirisute irányítása alatt, Wing Chun – Sifu Francis Fong irányítása alatt, valamint Savate – Nicolas Saignac irányítása alatt. John emellett barna övet szerzett brazil jiu jitsu-ban Shawn Williams professzor irányítása alatt.

John csillapíthatatlan tudásvággyal rendelkezik, ezért folyamatosan arra törekszik, hogy miként tud javítani a saját, valamint kliensei edzésén.Link: https://www.strongfirst.com/stop-slowing-yourself-down/

Ezek is érdekelhetnek

Új hozzászólás

Kosárba

Kosárba helyezve

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbálja újra.