Extra kedvezmény a 360Gears, Buteyko, Carlson Gracie, Krav Maga Global és StrongFirst termékekre! Kuponkód: KARACSONY
X

Edzés
Érdemes lehet kipróbálnod ezt a japán vérnyomás akadályozó módszert (Devon Jackson)

Heti 2-3 alkalommal John Saunders, a New York City FC kapusa fog két kis párnázott szalagot, és szorosan a végtagjaira tekeri őket, ügyelve rá, hogy a kapcsolódó kábelek az ujjai vagy a lábujjai irányába mutassanak. 

Ezt követően felpumpálja a szalagokat, melyek egy tömlőn keresztül egy érintőképernyős eszközhöz kapcsolódnak, így hozva létre nagyobb nyomást a végtagjaiban összesen 20 percen keresztül – 10 perc jut a karjaira, 10 perc a lábaira. Saunders néha eközben készíti el a reggeli kávéját. Még ha ez úgy is tűnhet, mintha egy S&M mókára készülne épp elő, valójában nem ez a helyzet. Ez a Kaatsu – egy japán eredetű edzésmódszer, mely olyan gyorsan terjed a fitnesz edzők, sportolók és fizikoterapeuták körében, mint a kudzu gyökér, Saunders pedig a profi karrierje feltámasztását köszönheti neki.

2013 júliusának végén, két héttel az elszakadt elülső keresztszalagjának – mely sérülést a Real Salt Lake színeiben játszva szedte össze a Dallas FC ellen – helyreállítását célzó negyedik műtétet követően Saunders felfedezte, hogy a 15 kiló, amit rövid idő alatt ledobott, és a gyötrő fájdalom, melytől szenvedett, nem csupán a sérülésének a következménye. Saunders egy olyan csontfertőzést szedett össze, mely nem csupán a karrierjébe, de a lábába is kerülhetett volna – vagy akár az életébe is. Szerencsére az orvosoknak sikerült elpusztítaniuk az őt megtámadó baktériumot, mielőtt szétterjedhetett volna, de ehhez további két műveletre volt szükség: csontátültetésre és rekonstrukcióra. Az utóbbit Dr. Vern Cooley végezte, aki Tiger Woods elülső keresztszalagját is rendbe rakta. És Cooley volt az is, aki a 34 éves kapust bemutatta Dr. Jim Stray-Gundersennek – az Amerikai Sí és Snowboard Szövetség Park City-i (Utah) születésű sporttudós-tanácsadójának, valamint egyben a Kaatsu nemzetközi szervezete vezető orvosának -, hogy segítsen a rehabilitációjában.

ka (jelentése „további”) és atsu („nyomás”) japán szavak összetétele alapján elnevezett Kaatsu 1966-ban született meg, mikor a 18 éves Yoshiaki Sato – mostanra már Dr. Yoshiaki Sato – intenzív fájdalmat figyelt meg a vádlijaiban azt követően, hogy egy jellemzően hosszas buddhista szertartás során felvette a tradicionális japán ülő testhelyzetet. Olyan fájdalmat érzett, mint súlyok emelését követően – egy fájdalmat, melyről felismerte, hogy a vérkeringés akadályozásához van köze. Heuréka! Magát használva tesztalanyként, Sato a következő pár évet egy vérnyomás csökkentő rendszer tökéletesítésével töltötte, biciklitömlőket, köteleket és szíjakat használva ennek során. Később a tömlőket vékony, számítógép-vezérelt pneumatikus szalagokkal helyettesítette. Az volt az elképzelése, hogy könnyű súly emelése közben nyomást fejtünk ki a karok és a lábak körül, ezáltal biztonságos módon akadályozva a vérnek a dolgozó izmokba történő eljutását. A keringés lelassítása vérrel telíti a végtagokat, tágítja a véredényeket, bevonja a mozgásba az izomrostokat, és növeli a tejsav koncentrációját. De – és ettől lesz a Kaatsu egyedi – eközben azt hiteti el az aggyal, hogy kemény edzést végez.

„Más edzésmódszerek lehet, hogy végrehajtás közben valamilyen mértékben akadályozzák a vérnyomást, de az nem állandó, és ha befejezed a gyakorlatot, hogy pihenj a szettek között, a keringés gyorsan helyreáll, az izom pedig regenerálódik”, magyarázza Alan Mikesky, az Indiana-i Egyetem – Indianapolis-i Purdue Egyetem kineziológus professzora. „A Kaatsu edzés esetében a vérkeringés korlátozása a gyakorlat során végig fennáll, még a szettek közti pihenők alatt is. Ennek eredményeképpen pedig az izom nem tud olyan gyorsan regenerálódni.” „Ez pedig”, teszi hozzá Mikesky, „egy egyedi izomsejt-környezetet teremt, mely olyan ingert biztosít, ami az izmok erejének és méretének növekedését eredményezi.” Egy olyan ingert, mellyel a Kaatsu feleannyi idő alatt harmad akkora súllyal éri el az eredményeket.

„Rendkívül erős reakciót eredményez”, mondja Stray-Gundersen, aki először 2013-ban találkozott a Kaatsu-val. Habár kezdetben szkeptikus volt, a doktor végül kipróbálta magán a Kaatsu-t, és fejlődést kezdett tapasztalni sportolóknál és nem sportolóknál egyaránt. „Normál esetben 150 kilós súllyal kell dolgoznod, vagy le kell futnod egy maratont ahhoz, hogy olyan edzésed legyen, mint ezzel akár kevesebb, mint 1 óra alatt”, magyarázza. „És mivel nem edzel olyan sokat, kevesebb kárt teszel az izmaidban is.”

A teljesítményre gyakorolt ezen hatásai miatt terjedt el a módszer a sportolók körében az európai focikluboktól és síelőktől kezdve az olyan amerikai focicsapatokig, mint a Dallas Cowboys és a New England Patriots. A világbajnok alpesi síző Bode Miller a Kaatsu-nak és Stray-Gundersennek tulajdonítja, hogy korábbi gerincsérv műtétjét követően hónapokkal később már elég fitt volt ahhoz, hogy elinduljon a világkupán. „Jim lelkesedésétől, hogy mindent alaposan elmagyarázzon, és más sportolóknál elért eredményeket hozzon fel példaként, teljesen bezsongtam”, mondja Saunders. „Egyáltalán nem voltam képes semmilyen súlyzós edzésre, mielőtt Dr. Jim-mel kezdtem volna dolgozni.” De azt állítja, két nappal később már kezdte úgy érezni, hogy képes alapvető gyakorlatokra, és elkezdte visszaszedni a súlyát is. Kevesebb, mint 4 hónappal azután, hogy elkezdte használni a Kaatsu-t, Saunders visszatért a pályára.

A kételkedők természetesen a 80-as évek súlyemelőit hozzák fel példaként, akik vérkeringés akadályozást alkalmaztak olyan nem túl egészséges következményekkel, mint a vér besűrűsödése és a rhabdomyolysis. De az eszközeik sokkal kezdetlegesebbek voltak, és a szalagokat gyakran veszélyes mértékben megszorították. A Kaatsu-t használó sportolók azt állítják, hogy nem kényelmetlenebb, mint a vérnyomásmérő szalag. Azonban annak ellenére, hogy a szalagok hordozhatók, és otthoni használatra is megfelelőek, Stray-Gundersen és mások is hangsúlyozzák, hogy a legjobb egy szakképzett orvos jelenlétében alkalmazni a módszert.

Saunders-re visszatérve, észrevehetően megerősödött azóta, és számos NYC csapattársa jár hozzá, hogy segítsen a regenerációjukban. „Most már rendelkezésre áll a mentális önbizalmam is, hogy végigcsináljam a meccseket, mert tisztában vagyok vele, hogy megvan hozzá az erőm”, mondja. „A Kaatsu megváltoztatta a mechanikámat, és sokat jelentett nem csupán fizikálisan, de mentálisan is. Elkezdtem helyesen futni. A módszer segítségével realitássá vált, hogy újra fogok tudni játszani.”

Link: https://www.outsideonline.com/health/running/culture-running/runner-carolyn-su-creates-space-for-people-of-color-to-feel-at-home-in-the-sport/

Ezek is érdekelhetnek

Új hozzászólás

Kosárba

Kosárba helyezve

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbálja újra.