Életmód
Ó, fogd már be. Ez csak étel. (Christian Thibaudeau)

Érdekes korban élünk – egy olyan időszakban, ahol az ételválasztásaid meghatározhatják, ki is vagy valójában. 

Habár ennek nem kellene így lennie, de ha valamiféle értelmet vagy célt keresel az életedben, könnyen érezheted úgy, hogy ezekkel a döntéseiddel sikerült megtalálnod a magad útját.

Ezt az új jelenséget a közösségi média népszerűségének növekedése fokozta fel igazán. Immáron mindenkinek beszámolhatunk a választott identitásunkról. Emiatt pedig sokan olyan személyiséget próbálnak ’faragni’ magukból, amellyel figyelemre, elismerésre és tiszteletre számíthatnak másoktól.

Könnyen tudsz az étrendeddel „közösségi elismerésre” szert tenni, és így fontosabbnak érezheted magad…ez sokkal könnyebb feladat, mint ténylegesen segíteni valakinek a való életben.

Ráadásul akik az étrendjüket a személyiségük részévé teszik, minden erejükkel igyekeznek megvédeni azt bármiféle vélt vagy valós támadással szemben. Elvégre ha valaki megkérdőjelezi az adott étrendet, az egyúttal a diéta követőjének személyiségét is támadja. Még a legobjektívebb, tudományos alapokon nyugvó, érzelmektől mentes érvet is a személyük elleni ördögi támadásként érzékelik.

Valójában minél inkább megalapozott egy érv, annál nagyobbat üt. Ne feledd: ilyenkor valójában valakinek a legmélyebb önazonosságát támadod. Minden olyan perspektíva, amelynek az igazság az alapja, sokkal jobban fáj, mint bármiféle féligazság vagy vélemény.

Minden extrém diétás csoportban nagy számban találhatunk ilyen „az étrendem a személyiségem” tagokat. Jellemzően a keto és a vegán csoportokban fordulnak elő a leggyakrabban. Természetükből fakadóan az elhagyásra (bizonyos ételcsoportok vagy tápanyagok kerülésére) épülő diéták extrémebb embereket vonzanak be – akik pedig nagyobb eséllyel teszik az étrendjüket a személyiségük részévé.

MIÉRT NEM LEHET AZ ÉTRENDED A SZEMÉLYISÉGED RÉSZE?

Azért, mert a táplálkozás kapcsán meggátolja az objektivitást. Bárminemű ellentétes nézetet – még akkor is, ha számos bizonyíték támasztja azt alá – el kell pusztítani. Ha pedig ezt lehetetlen elérni tényekkel, akkor lép színre a személyeskedés, az erényfitogtatás és a homályos etikai asszociációk hada.

A vegánok ilyen tekintetben minden más csoportnál rosszabbak, ugyanis morálisan felsőbbrendűnek érzik magukat azért, mert „nem esznek halott állatokat”. Vitázz csak nyugodtan egy vegánnal. Abban a pillanatban, ahogy felhozol egy tudományos érvet a húsfogyasztás mellett, a beszélgetés azonnal átmegy etikai síkra. Amikor tehát azt tapasztalod, hogy egy vegán hirtelen az etikai aggályokra tér át, tisztában lehetsz vele, hogy valójában már meg is nyerted a vitát. Egyszerűen nincs más érvük.

Persze az extrém diétáknak lehetnek pozitív hatásai, és egyeseknél be is válhatnak – egyúttal azonban olyan tápanyaghiányos állapotot idézhetnek elő, ami súlyos egészségügyi kockázatokat rejthet magában. Ezek a diéták nem valók mindenkinek és minden célra. Például a keto és a veganizmus egyáltalán nem optimális választás az izomtömeg növelésére és az erőfejlesztésre.

Minden extrém diétának vannak jól dokumentált hiányosságai. Ezeknek az ismerete és elfogadása teszi lehetővé, hogy tovább tudd fejleszteni az étrendedet.

Azonban ha valaki az étrendjét a személyisége részévé teszi, számára annak elismerése, hogy a táplálkozáshoz való hozzáállása hibás, pontosan annyira fájdalmas, mint annak belátása, hogy ő maga sem működik tökéletesen. Sokan pedig képtelenek megtenni ezt a lépést.

FOGYÁS (ÉS A BARÁTOK ELVESZTÉSE)

Az extrém étrendet követők rendkívül idegesítők lehetnek. Sokuknál voltam már szemtanúja a közeli barátok elmaradásának, akik képtelenek voltak tovább elviselni a folyamatos ’papolásukat’. Ha eljutsz arra a pontra, hogy az étrended fontosabb, mint a régóta fennálló barátságaid, akkor nem árt, ha tudod: komoly problémád van.

Az extrémisták erre pusztán csak úgy felelnek, hogy az étrend-közösségükben új barátokra tettek szert. De valójában ezek az emberek nem a barátaik. Egyszerűen csak azért járnak össze, hogy jobban érezzék magukat a hiedelmeik, valamint (mivel az étrendjük része a személyiségüknek) önmaguk miatt. Ez valójában egy egónövelő gyülekezet, ahol mindenki csak arra vár, hogy rá kerüljön a sor.

Az, ahogyan a túlélésed, a fejlődésed és a boldogságod érdekében étkezel, soha nem lenne szabad, hogy a személyiséged részévé váljon. Nincs azzal semmi bajom, ha valaki az általa választott étrendet követi: keto, vegán, időszakos böjtölés, IIFYM, vagy akár fotoszintézis – a te döntésed.

Az viszont már sokkal inkább zavar, ha megpróbálod ’megtéríteni’ a környezetedet, ha a nem a tiéddel azonos étrendet követőket morálisan ’alsóbbrendűnek’ állítod be, illetve ha személyeskedő támadásokat indítasz egy olyan vitában, amit nem tudsz megnyerni tényekkel és logikával.

BÁRMI MŰKÖDIK

Nem létezik olyan univerzálisan tökéletes étrend, ami mindenkinél minden körülmények között beválik. Azonban egyúttal az igaz, hogy minden (értelmes) étrend működhet – egyeseknél jobban, másoknál kevésbé. Bizonyos célokhoz rendkívül hatásos lehet, míg másokhoz kevésbé.

Használhatsz meghatározott étrendeket korlátozott ideig annak érdekében, hogy elérj egy bizonyos fiziológiai célt. Például gyakran iktatok be egy keto fázist egy zsírégető program kezdetén az inzulinérzékenység növelésére, a víz visszatartás csökkentésére, valamint azon enzimeknek az upregulációjára, melyek a zsír mobilizációjáért és üzemanyagként történő felhasználásáért felelnek. Azonban nagyon ritkán írok elő valakinek keto-stílusú étrendet hosszú távra, ugyanis gyorsan elkezdenek kiütközni a hátrányai.

Időről időre alkalmazom az időszakos böjtölést is. Valójában ez még illeszkedik is az általam preferált étkezési ritmusba, és hatékonyabb tudok lenni a nap folyamán a magasabb adrenalinszint miatt. Amikor képzést tartok, közben minden alkalommal időszakos böjtöt követek, ugyanis felpörgeti a teljesítményemet.

Azonban az időszakos böjt hatására jelentkező megnövekedett energiaszint és fókusz a magasabb adrenalinszintre vezethető vissza. Hogy mi ezzel a gond? Nos, csupán annyi, hogy ezt a magasabb kortizolszint idézi elő (a kortizol fokozza a noradrenalin átalakítását adrenalinná). Ha magasabb a kortizolszint, akkor nehezebben tudsz izmot építeni vagy fenntartani egy zsírégető fázis során. Ha túl hosszú ideig túl magas az adrenalinszint, az kiégeti a béta-adrenerg receptorokat, ami a kiégés érzéséhez vezethet.

Az időszakos böjtölés egyértelműen nem jó választás rendkívül stresszes/szorongó emberek számára, ugyanis a magas adrenalinszint csak tovább fogja fokozni a panaszaikat.

TÁPLÁLD AZ AGYAD

A táplálkozás nem csupán a fogyásról és a hízásról szól, hanem arról is, hogy jól érzed magad a bőrödben és egészséges vagy. Az elfogyasztott ételek típusa jelenti a különbséget. Az étrended ugyanis hatással lehet az agyad kémiai összetételére és a közérzetedre is.

Például a magasabb szénhidrátbevitel normál esetben lecsökkenti az adrenalinszintet, amitől megnyugszol. Ezzel szemben az alacsony vércukorszint (low-carb vagy böjt) megnöveli az adrenalinszintedet. Ha gyorsan fel kell tudnod pörögni, akkor iktass be low-carb étkezést, a szénhidrátokat pedig hagyd arra az időszakra – például estére –, amikor már le kell nyugodnod.

Minél inkább szorong valaki, annál kevesebb adrenalinra van szüksége. A szorongás esetében az elme túl gyorsan dolgozik, az adrenalin pedig a legfőbb neurotranszmitter, ami felpörgeti az agyat. Ilyen esetben a low-carb étrend rossz választás lehet. Egész egyszerűen több szénhidrátra van szükségük. Ez az egész nem szűkíthető le pusztán csak a kalóriabevitel és a kalóriafelhasználás egyenlegére.

Hogy lehet az, hogy egyesek kiválóan érzik magukat keto étrend mellett, míg másokat ugyanez a depresszióra határára hajszol? Nos, a helyzet az, hogy mindannyian eltérő agyi biokémiával rendelkezünk. Egyeseknél a keto étrend javítani tud ezen a kémiai összetételen (egy ideig), míg másoknál csak rosszabbá teszi a dolgokat. De ugyanez igaz minden más étrendre is.

Nincs olyan étrend, ami mindenki és minden cél számára optimális lenne. Onnantól pedig, hogy egy adott étrenddel azonosítod magad, egy olyan útra kényszerülsz, melynek során számos problémát kell majd megoldanod.

Gondolj csak a nyers vegánokra, akiknél a tápanyaghiány miatt egészségügyi problémák lépnek fel. Sokan nem hajlandók változtatni az étrendjükön – még az orvosuk tanácsa ellenére sem –, ugyanis már felépítették köré a személyiségüket.

NEM AZ VAGY, AMIT MEGESZEL

Az étel célja a túlélés és az optimális életminőség biztosítása, valamint egyszersmind egy örömforrás is. De nem a személyiséged része.

Nem ez határozza meg, hogy jó ember vagy-e. Nem vagy morálisan felsőbbrendű csak azért, mert egy adott étrendet követsz. Senkit sem érdekel, hogy vegán/keto/carnivore/stb. diéta mellett tetted-e le a voksod.

A papolás és a mások ’megtérítésére’ tett kísérletek rendkívül idegesítőek. A legtöbben persze ezt nem fogják bevallani neked – egyszerűen csak mosolyogni fognak és érdeklődést színlelnek (majd később valószínűleg igyekeznek kerülni a társaságodat).

Tudat alatt ezt csak azért teszed, hogy jobban érezd magad a bőrödben, és hogy mások is megerősítsenek a hiedelmeidben. Próbálj ezen objektíven elgondolkodni egy percig. Szerinted normális az, ha büszkébb vagy az étrendedre, mint a szakmai eredményeidre? Szerinted normális az, ha az étrendedet a barátaid elé helyezed, vagy ha a diétád tölti ki az életed legnagyobb részét?

Ez csak étel.

Link: https://www.t-nation.com/alpha-life/its-just-food-diets-identity/

Ezek is érdekelhetnek

Új hozzászólás

Kosárba

Kosárba helyezve

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbálja újra.